Inkább teázzunk
Szerintem mindenkinek természetes igénye, hogy néha beüljön a barátaival egy kellemes helyre, beszélgessen, kiengedje a gőzt és kiszakadjon a hétköznapokból. A közös idő, a kapcsolódás, az egymásra figyelés az, ami igazán számít – nem az, hogy mi van a pohárban. Egy jó limonádé, egy alkoholmentes koktél vagy akár egy finom kávé mellett is lehet ugyanolyan felszabadultan, őszintén és jókedvűen együtt lenni. Sőt, sokszor tisztább fejjel még mélyebb beszélgetések és valódi élmények születnek, ezért ha lehet, hagyjuk az alkoholt, és válasszuk inkább a tudatos, másnap is jó érzéssel felidézhető pillanatokat.
Sokan azt gondolják, hogy az alkoholizmus egyszerűen akaraterő kérdése. Pedig az egyre híresebb és elismertebb Felépülők központ története mást mutat.
Azt hiszik, páran, ha az ember igazán szeretné, egyszerűen abbahagyná. De minél többet olvasunk róla, annál világosabbá válik: ez nem rossz szokás, hanem betegség. Olyan betegség, amely testi és lelki függőséget is okoz, és amelyből egyedül nagyon nehéz, szinte lehetetlen kimászni. Éppen ezért van szükség szakértői segítségre. A Felépülők rehabilitációs központ szemlélete is ezt hangsúlyozza: a felépülés nem szégyen, hanem bátor döntés. Nem arról szól, hogy valaki „gyenge”, hanem arról, hogy felismeri, egyedül nem megy, és elfogadja a támogatást. Egy ilyen központ biztonságos, strukturált környezetet ad, ahol szakemberek és sorstársak segítenek abban, hogy az érintett újra megtanuljon alkohol nélkül élni. Ne jussunk el idáig! Az alkohol leszoktatás feladatáról tehát náluk olvashatunk. Sikeresen csinálják, a példák mégis elrettentőek.
A Felépülők egyik különleges erőssége, hogy a segítő csapatban olyan szakemberek is dolgoznak, akik maguk is megtapasztalták a függőségből való felépülést. További információk: alkohol leszoktatás.