Számomra – és szerintem ezzel nem csak én vagyok így – a teát sokáig a jó cukros, mégis kellemesen savas, úgynevezett menzás tea jelentette, amit még nagy bánatomra a családom sem tudott reprodukálni, ellenben felnőttként újra megízlelhettem anyósomnak köszönhetően, és azonnal nosztalgikus hangulatba is kerültem tőle. A palackos ice tea-ket szerencsémre elkerültem, valahogy mindig túlságosan mesterséges ízük volt számomra. Aztán felnőttként elkezdtem megbarátkozni a teákkal, egyre többnek fedeztem fel a jótékony hatását. Először csak a megszokott, filteres teákkal próbálkoztam, utána ezt a listát bővítettem a drogériákban is kapható, még mindig filteres gyógyteákkal, majd a következő lépcsőfok az volt, amikor kinyílt előttem a világ, divatosak lettek a különböző “kézműves”, szálas, különleges teák, amiknek sokszor a csomagolásuk is valami elképesztő, így egyre jobban szakértője is lettem a különleges aromájú teáknak. Kész kis gyűjteményt halmoztam fel a konyhámban, amikor pedig egyik kedves barátnőm a japán útjáról japán teafőzőt és igazi zöld teát hozott nekem ajándékba, akkor úgy éreztem, egy újabb fontos dolog került a birtokomba. Egészen más, egészen új élmény volt – ezúton is köszönöm, drága barátnőm! Közben nem lehet megkerülni azt, hogy a vendéglátóhelyek nagy slágere évek óta a matcha tea, ezt is előszeretettel fogyasztom akár itthon is. Nos, igen, egy fontos infót kihagytam! Nem fogyasztok kávét, csak és kizárólag teát, de a tea esetében is nagyon ügyelek a koffeintartalomra… Tudom, hogy másképp hat, de akkor sem szeretném túlzásba vinni. Nem vagyok koffeinérzékeny, de egy ponton túl nincs rám jó hatással.
A teák mellett mással is gyakran foglalatoskodom, mostanában például azzal, hogy kellően felkészüljek a nagynéni szerepre, a nővéreméknél ugyanis még idén bővülni fog a család – én pedig lelkes és támogató tesóként már most készítem magam a baba-témára, közben pedig igyekszem felfedezni a legtutibb, és egyben leghasznosabb ajándékokat a baba minden időszakára. Mindebben segítségemre van például az Imagine Baby weboldala, ahol webshop és egyben egy blog is üzemel – utóbbi segítségével könnyen el tudsz tájékozódni ebben a világban akkor is, ha hozzám hasonlóan kezdő vagy. Az egyik hot topik az általuk forgalmazott rágómaki – annak előnyei, kiválasztásához fontos szempontok, satöbbi -, de ezen felül csomó szülős-babás téma van még náluk. Tényleg érdemes megnézni ezeket a bejegyzéseket, szerintem tök hasznosak és érdekesek voltak. Komolyan még szinte én is kedvet kaptam a témához, ahogy ott nézelődtem az oldalon, nagyon sok új impulzus ért. Azokat a cuki mintás takarókat és előkéket nem hagynám ki a helyedben! Na meg a rágómaki, és azok a majmos szettek… Esküszöm, már attól, ahogy rájuk nézek, jó kedvem lesz, ráadásul tök jó színekben kaphatóak, és a baba fogzás időszakára nagy segítséget jelenthetnek az egész család számára. Ebben az esetben egyértelműen kijelenthető, hogy a modern és forradalmi design keveredik az esztétikus, letisztult vonallal, és a skandináv lakberendezés áramlatait is felfedezni vélhetjük a kollekciókban. Persze nem állítják azt, hogy mondjuk a makirágó segítségével gyerekjáték lesz a baba fogzása, de az biztos, hogy ezek a makik nem csak mókásak, hanem hasznosak is ebben az időszakban. Ha nem csak a baba fogzás megkönnyítése érdekében nézelődsz az online áruházban, akkor a már említett textíliákon felül ajánlom a figyelmedbe a nyári kikapcsolódások elengedhetetlen kelléktárát – köztük strandjátékokat, karúszókat, kulacsokat és egyebeket -, valamint a makis darabok ebben a szekcióban is felbukkannak. De cumit, pelenkát és bilit is találunk a kínálatban, ha maradnánk a “praktikus klasszikusoknál”, újragondolva, új köntösbe csomagolva. Ami az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra, az a makis keljfeljancsi. Megmondom őszintén, nagyon sokat nevettem azokon az arcokon, amikor megláttam őket. Meg hát alapból meglepőek voltak, hiszen azt hiszem, ez még a szüleink idejében volt divat, de úgy tűnik, vagy visszatért, vagy az is lehet, hogy vannak olyan játékok, amik sosem mennek ki a divatból. Ráadásul mint mondtam, ezek már makiként, élénk színekkel, párban érkeznek, szóval abszolút megújultak a keljfeljancsik is. Kifejezetten örültem annak, hogy ilyen gyöngyszemeket is találtam a webshopban, mert azok is megtalálhatják a számításaikat, akik valami klasszikusabb, visszafogottabb darabok vennének, és azok is, akik abszolút nyitottak a változásra és az újdonságokra.
Az Imagine Baby webshopját tehát mindenképp ajánlom lelkes szülőknek, vagy hozzátartozóknak, barátoknak, akik valami széppel szeretnének meglepni egy kis csöppséget. Aki fővárosi, annak lehet, hogy egyszerűbb bemennie a fizikai üzletükbe a 13. kerületben, ugyanakkor a webshop a rohanó hétköznapokban és a messzebb élőknek mindenképp jobb megoldás, ráadásul itt akármeddig tudok olvasgatni a blogon is, úgyhogy én abszolút az online vásárlást preferálom. Bízom azért abban, hogy tudtam nektek, olvasóknak érdekeset mutatni, és ti is felfedezitek majd az Imagine Baby szuper kínálatát! Én már alig várom, hogy megérkezzenek a termékek, amiket a legutóbb rendeltem tőlük…