A jó thai masszázs Budapest belvárosában sem kiváltság

A Távol-Kelet és az ott élők életstílusa át- és átszövi még ami, nyugati stílusú életünket is. Nem tagadom, van olyan része, aminek magam is hódolok, ez pedig a teafogyasztás. Nincs is jobb, mint egy sűrű nap után lepihenni a kedvenc karosszékembe egy csésze kellemes, forró oolong tea társaságában, vagy éppen felkeresni egy otthonos kis teaházat, hogy valami igazán különlegeset kóstoljak. Nem arról van szó, hogy megszállottja vagyok az orientalista életstílusnak vagy gondolkodásnak, de azért mégis tudhatnak egy s mást a békéről és a nyugalomról, ha ott jóval magasabb a várható élettartam. A masszázs is egyfajta kikapcsolódás keleti módra, és bár én korábbi életem során nemigen éltem vele, azt megtanultam, hogy egy jó thai masszázs Budapest belvárosában sem luxus, sőt, bizonyos esetekben inkább szükség. A hátam mindenesetre megköszönte, hogy rászántam magam.

Sajnos tudom magamról, hogy hajlamos vagyok a nyugtalanságra, stresszelésre, és az ülő munkám mellett hajlamos vagyok görnyedni is. Nap végére rendszeresen alaposan megfájdul a derekam vagy a hátam, és ez a rossz szokásomnak köszönhető. Egy darabig tornával és mozgással kordában lehetett tartani, ám amikor egy különösen húzós időszakot követően már a feleségem sem volt képes kidolgozni a csomókat a vállaimból és a lapockáimról, akkor úgy döntöttem, hogy szakszerű segítség kell. Próbáltam weboldalakon, fórumokon utánanézni, hogy melyik fajta masszázs segíthet a leginkább a hozzám hasonlókon, de minduntalan oda lyukadtam ki, hogy a thai masszázs ebben felülmúlhatatlan. Aki kipróbálja, az a rabja lesz. Gondoltam, adhatok neki én is egy esélyt, hátha segít. Szóval már csak utána kellett néznem, hogy van-e thai masszázs Budapest területén valahol, ahol értenek is hozzá, és megfizethető áron dolgoznak.

Beírtam hát a keresőbe, hogy „thai masszázs Budapest”, hátha sikerül ráakadnom egy szalonra a közelben. Mint kiderült, tőlem pár saroknyira a Síp utcában van is egy üzlete a karmathaimasszazs.hu-nak, szóval még praktikusabb is, ha gyalog megyek. Bár továbbra is voltak kétségeim, mivel nemigen folyamodtam ilyesmihez korábban, a weboldalon olvasottak azonban eloszlattak mindenféle kételyt. Például azt is tévesen gondoltam, hogy csupaszon, egy szál törölközőben kell hasra feküdni, mint ahogy azt a filmekben látni. Ezzel szemben itt kényelmes, puha vászonruhát adnak, amit viselni kell a masszírozás közben, szóval a kontaktus is minimalizálva van. Persze van olyan masszázs is a felhozatalban, például az olajos fajta, amihez le kell vetkőzni, de annak nem is lenne túl sok értelme textilen keresztül. De én inkább a thai masszázs mellett döntöttem, mert arról olvastam a legjobbakat, illetve a lazításhoz az tűnt a leginkább megfelelőnek.

thai masszázs Budapest

Már maga a karmathaimasszazs.hu weboldal is megérdemel pár jó szót a megnyugtató, otthonos megjelenéséért. Valahogy engem a lila szín mindig is megnyugtatott, ez pedig annak az árnyalataival játszik a leginkább. Kellemes, barátságos hangulatot áraszt, és az üzemeltetők az információval sem bánnak szűkmarkúan! Ha bármelyik szolgáltatásukra kíváncsi vagy, csak egy kattintás, és máris utánaolvashatsz kicsit bővebben. Elmondják, hogy a különböző masszázs-fajták mire jók, milyen jellegű problémákra jelentenek megoldást, miben hozhatnak enyhülést a hozzájuk betérőknek. Van náluk talpmasszázstól kezdve nyak- és fejmasszázson át a herbál masszázsig minden, attól függően, hogy mire van szükséged. Sőt, a Király utcai szalonjukban még páros masszázsra is van lehetőség, ha nem akarnál egyedül menni, illetve ha a partnereddel együtt kapcsolódnál ki. A masszőzök is valódi thai asszonyok, láthatóan nem egy egyhetes gyorstalpalón szerezték az ismereteiket. Róluk is vannak fent képek, és meg kell mondanom, kifejezetten bizalommal töltött el, hogy nem tenyeres-talpas férfiak, hanem kedves, mosolygós hölgyek kezei közt tudhatom majd magam. Mivel a thai masszázs Budapest több pontján is elérhető, azért azt hiszem, hogy a Karma Thai Masszázsban sikerült az egyik leginkább hiteleset kiválasztani.

Le is foglaltam egy időpontot, amikor tudtam, hogy szabadnapom lesz. Bevallom, még így is volt bennem némi félsz az odaúton, de amikor beléptem, és beszívtam azt a megnyugtató, kellemes illatot, és láttam, hogy egy végtelenül diszkrét, visszafogott, mégis barátságosan ízléses masszázsszalonba érkeztem, akkor már nem maradt bennem semmilyen nyugtalanság. A masszőz hölgy kecses de erős kacsói alaposan megdolgozták a fájó hátamat, és bár az első pár percben úgy éreztem, hogy lisztté őrli minden csontomat, a végére már teljesen el tudtam lazulni, és a fájdalmam is jelentősen enyhült. Mikor végül felálltam az asztaltól, mintha 2 centivel magasabb lettem volna, annyira kidolgozta az összes görcsöt, görnyedést és stresszt a testemből. És az egyórás masszírozásért mindössze 7120 forintot fizettem! Elképesztő, nem igaz?

Az ezt követő napokban mintha kicseréltek volna, olyan remekül éreztem magam. Aznap úgy zuhantam az ágyba, mintha egész nap sportoltam volna, de másnap kipihenten és frissen ébredtem. A thai masszás, mint megtudtam, amellett, hogy átmozgat és ellazít, a vérkeringést is serkenti, a hozzám hasonló, ülő munkát végző embereknek kifejezetten ajánlott. Vagy, hát tulajdonképpen bárkinek. Szóval egy darabig teljesen feltöltődve és ellazulva éreztem magam. Csakhogy ez sem egy végleges hatású “beavatkozás”, a következő héten ismét éreztem, hogy valami nem oké, kezdtek kiújulni a panaszaim. Nem akartam megint eljutni odáig, hogy a karomat is alig bírom emelni a merev vállaim miatt, szóval ismét felnéztem a karmathaimasszazs.hu-ra, hogy időpontot foglaljak. Ekkor láttam meg, hogy akár bérletet is lehet venni! Na, gondoltam magamban, a tesztelés megvolt, ideje hosszú távra bejelentkezni. Ha egyszer beválik egy thai masszázs Budapest belvárosában, akkor miért váltanék másra, másik szalonra? Le is foglaltam egy új időpontot, mielőtt valaki elhappolja előlem.

A második alkalom sem volt különb, nagyon jól éreztem magam. Érezhető volt, hogy az első szeánszt követően már sokkal lazább vagyok, még nem fajultak odáig a dolgok, mint legutóbb. Ugyanazt a masszőz hölgyet kaptam, mint legutóbb, így tudhattam, mire számítsak. Ahogy feküdtem, és a kezei a hátamon, vállaimon dolgoztak, mintha egy párhuzamos világba kerültem volna. Valószínűleg a harmadik alkalommal már fel sem fogok szisszenni, mikor kicsit erősebben gyúr valahol, annyira megszokom ezt a fajta kezelést. És ha már a harmadik alkalomnál tartunk: miután kifizettem ezt a kezelést is, érdeklődtem a bérletek iránt. Örültek, hogy egyre többek mellett én is inkább a rendszeres foglalkozást választom az alkalomszerű helyett. Elmondták, hogy van 5 alkalmas, 10 alkalmas és 20 alkalmas bérlet is, annál nagyobb kedvezménnyel, minél hosszabbat választok. Én a 10 alkalmasat választottam, és ha már ott voltam, ki is fizettem. Ez a kényeztetés minden pénzt megér. Így legalább nem kell minden idelátogatásomkor külön vesződni a fizetéssel, hanem ameddig a bérlet szól, addig jöhetek. Mint például egy konditerem esetén.

Szóval kedves olvasó, ha Téged is nyak-, váll- és hátfájdalmak, görcsök kínoznak, akkor jobban teszed, ha Te is szakértő kezekre bízod magad. A legjobb thai masszázs Budapest belvárosában a Karma Thai Masszázs szalonjaiban található, saját magamon teszteltem, nekem elhiheted! Csak nehogy előlem foglalj el időpontot!