Teadélután és lakberendezés egyszerre? Miért ne

Az elmúlt évek során szokássá vált, hogy a barátaimmal összeülünk egy-egy délután, és csak teázunk, és beszélgetünk. Persze korábban ez a heti rendszerességű beszélgetés még sör és vodka társaságában ment végbe, de így harminchoz közel már átértékeltük a dolgokat.

Az egyetlen szokás, ami megmaradt a fiatalabb éveimből, az a videójátékozás.

Ez a legutóbbi teadélután során is szóba jött. Megbeszéltük, hogy ki mivel játszik mostanság, amikor ideje engedi.

Zoli közöttünk a legnagyobb játékos, ő mindennel játszik. Szó szerint. Mivel neki ez tölti ki az estéi 90%-át munka után, úgy döntött, hogy magasabb szintre emeli az élményt, és beruház egy gamer székre. Ezt a tervet velünk is megosztotta, mi pedig jó barátok módjára, feladatnak tekintettük a kijelentést. Muszáj segítenünk választani!

Az első ötlet az volt, hogy elszaladunk a helyi bútorboltba, és megvesszük a legkényelmesebb darabot, amiben a lakásáig toljuk Zolit a járdán.

Ezt az ötletet végül elvetettük, mivel ez csak a sörözős és vodkázós esték után lett volna releváns, ma pedig már racionálisabbak és megfontoltabbak vagyunk. Így végül Peti mentette meg a délutáni projektet, és előállt a tökéletes megoldással. A teadélutánból pedig gamer szék vásárlás lett.

Peti megmutatta nekünk ezt az oldalt, ahonnan ő is rendelt egy ilyen széket a gyerekeinek. Hirtelen visszarepültünk az időben 10 évet, és újra kamasz fiúk lettünk. Mindannyiunk szeme felcsillant, és égető vágyat éreztünk rá, hogy egy ilyenben ülve élvezhessük kedvenc online autóversenyeinket.

Bár Zoli kezében volt a döntés, mind úgy viselkedtünk, mintha mi akarnánk gamer széket vásárolni. Közel 200 találat közül válogathattunk. Mivel az összes tetszett, tudtuk, hogy ez nem fog eredményre vezetni, így el kellett kezdenünk valami alapján szűrni a találatokat.

Zolinak a két kritériuma az volt, hogy olcsóbb legyen 100.000 forintnál, és fekete legyen fehér csíkokkal.

A megfelelő feltételek megadása után 13 darab szék volt, amiből választanunk kellett. Sokan voltunk, így megoszlottak a vélemények. Zoli mindig adott a véleményünkre, így megengedte, hogy szavazzunk. Neki az volt a lényeg, hogy a fentebb említett két kritérium teljesüljön.

Egy nem túl egyhangú, de eredményes szavazás után megszületett a döntés. A választott szék 57.120 forint volt, és fekete, fehér csíkokkal.

Tökéletes!

Ezenkívül megtudtuk róla, hogy légáteresztő anyagból és kiváló minőségű ökobőrből készült, illetve speciális gumikerekekkel rendelkezik, aminek köszönhetően csendesen lehet mozgatni, és a padlót is óvja.

12 hónap garanciát vállalt érte a cég, és 3-5 munkanapon belüli szállítást ígértek külső raktárról. Nem is késlekedtünk, mivel még a feleségeink hazaérkezte előtt be akartuk fejezni a “projektet”. Kosárba tettük a széket, Zoli beírta az adatait, szállítási módot választott, és fizetett.

Mivel Zoli megígérte nekünk, hogy kipróbálhatjuk majd az új szerzeményét egy LAN party során, mindannyian tűkön ülve vártuk, hogy érkezzen a futár.

Négy munkanap elteltével ért véget véglegesen a gamer szék vásárlás, amikor Zoli átvette az új eszközét, és elhelyezhette méltó helyén, a PC mellett.

Még azon a hétvégén kipróbáltuk, és óriási sikert aratott az új szerzemény. Senki nem akart kiszállni belőle, sőt, a legtöbben rendeltünk egy sajátot is otthonra.