Egy műszaki vezető élete a tea nagykerben

Kezdetek avagy honnan jött nálam a teák szeretete

Imádom a teákat. Valószínűleg gyerekoromra datálódik ez a vonzalom. Apám egy magyar olajkutató cég szíriai telepén dolgozott, így az egész családunk ott élt. 6 éves koromban jöttünk vissza Magyarországra. Az egész kisgyermekkorom már egy homályos köd, de egy dologra világosan emlékszem. A helybeliek szertartásos teázásaira. Amikor teaidő volt, akkor megállt az élet: nem létezett sürgős feladat, nem létezett a külvilág. Csak a gyerekszemmel egészen különleges formájú, kis méretű poharak és benne a gőzölgő ital.

Azóta is vonzódom a teákhoz. A műszaki egyetem után egy teázóban helyezkedtem el, pultos lettem. Apám persze teljesen kiakadt: egy mérnök, aki teát főz. De nekem is szűknek bizonyult a hely: kevés vendég, kicsi és nem igazán minőségi tea választék. Inkább árban voltunk erősek (azaz olcsók). Megpályáztam az egyik legnagyobb tea nagykerben a műszaki vezetői pozíciót.

Már a felvételi interjú során éreztem, hogy ez kell nekem: mámorító illat óceán, hatalmas raklapokon mindenféle ismeretlen márkájú zsákok. Valószínűleg látták rajtam, hogy nagyon akarom, így engem választottak. Azóta is igyekszem helyt állni a raktár üzemeltetésében.

Munka egy tea nagykerben

Hogy milyen egy műszaki vezető élete egy tea nagykerben? Nagyjából pontosan olyan, mint egy másik nagykereskedelmi raktárban. A specialitás az, hogy roppant fontos nálunk a hőmérséklet és a páratartalom. És a patyolat tisztaság. A munkám nagy része arra korlátozódik, hogy ezt a 3 működési paramétert próbálom mindenáron az ideális értékek között tartani. És egyre többet vagyok a beszerzésen. A külkereskedőnk egy roppant szimpatikus hölgy, mindent tud a távoli teaültetvényekről. Órákon át képes lennék őt hallgatni.

Egy probléma eszkalálódása

Ősz elején az egyik takarítónk felmondott. Nem találtam helyette másikat még 3 hét elteltével sem. A főnökömön láttam, hogy egyre idegesebb. Közeledik a tél (pont úgy, mint a Trónok harcában). Ebben az iparágban a tél a minden. A bevételünk 90%-át ebben a három hónapban szerezzük. (Ilyenkor nosztalgiázva emlékszem vissza az arabokra, akiknek a nyári kánikulában is roppant fontos volt a délutáni teázás.)

Éreztem, hogy valamit nagyon gyorsan ki kell találnom, mert az álmoskönyvek szerint az ideges főnök rossz ómen. A feleségemtől jött az ötlet az egyik vacsora közben: “Muszáj neked emberrel pótolni az embert?” Először nem is értettem: csak nem gondolja azt, hogy majd a ChatGPT fogja tisztán tartani a raktárt? Aztán persze leesett, hogy a takarítógépekre gondol.

https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas

Takarítógép vs. takarító ember

Este fejest ugrottam a Google-be. Olyan megoldást kerestem, ami pénzügyi kockázat nélkül kipróbálható. Megtaláltam a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas weboldalt. Sokat böngészek a neten, kényes vagyok arra, hogy egy weboldalnak milyen az első benyomása. A tetszik-nem tetszik kérdés nagyjából az első 10 másodpercben eldől. A Greenway Magyarország Kft. weboldala azonnal megfogott. Fekete háttér, kontrasztos narancssárga gépek, modern és letisztult design, egyszerű menüstruktúra. Egyre kíváncsibb voltam az ajánlatuk műszaki tartalmára. Miközben ezt olvastam, egyre lelkesebb lettem. Akkurátus ember vagyok, előzetesen csináltam egy táblázatot az elvárásaimról. Most ebbe a táblázatba írtam bele a Greenway weboldalán megjelenő műszaki jellemzőket is.

Elvárásaim, kérdéseimGreenway jellemzők
Ne legyen “fejnehéz” pénzügyi szempontból.Nincsenek induló költségek. Tisztán bérleti díj alapú.
Tervezhetőek legyenek a havi költségek.Ezek olyannyira tervezhetőek, hogy minden hónapban hajszálpontosan azonosak. A pénzügyi vezetőnk is szeretni fogja.
SLA kompatibilis legyen (erre a megfogalmazásomra hirtelen nem vagyok büszke, de biztosan érted, mire akartam célozni). 24-48 órás rendelkezésre állás van. Tehát nagyon jól mérhető a beszállító tényleges teljesítése. (Gondolom használnak elektronikus tiketting rendszert is, ezt tisztázni kell majd.)
Mi történik, ha egy takarítógép meghibásodik?Az előző részben vállalt 24-48 órán belül a szervizes megjelenik a helyszínen és díjmentesen megjavítja a meghibásodott gépet.
Mi történik, ha a meghibásodott gép kellően rövid idő alatt nem javítható?Díjmentesen az eredetivel azonos cseregépet biztosítanak.
Tervezhetőek-e a javításra felhasznált alkatrészek költségei? Maximálisan, ugyanis ezek költsége 0. Az alkatrészeket díjmentesen biztosítják.
Mi a helyzet a kopó alkatrészekkel?Szintén díjmentesen biztosítják.
A bérleti szerződés ideje alatt legyen lehetséges gépet váltani.Mindig a mindenkori igényeknek a legjobban megfelelő típusú gépet biztosítják. Cserélik a takarítógépet akár technológia váltás esetén, akár pedig azért, mert a tisztítandó felület megváltozik (pl. a raktárban egy új padlóburkolat kerül kialakításra).
Ne csak odaadjanak egy gépkönyvet, hanem segítsenek a gép helyes használatának a betanulásában. Részletes oktatást tartanak az induláskor. A bérleti időtartam alatt a “csomagnak” folyamatosan része a szakértő tanácsadás is.
Ne kössünk örök hűséget (egy korrekt üzleti kapcsolat mindig tartalmazza a korrekt kilépési lehetőséget is).Érdekmúlás esetén a szerződési kötöttségen belül is lehetséges a bérleti jogviszony megszüntetése.

A döntés

A weboldalon található információk nagyon meggyőzőek voltak. A Greenway a komplett szolgáltatásra találóan a “Full-szerviz” kifejezést használja. És valóban: minden benne van, ami számomra előzetesen fontos volt.

Másnap telefonon egyeztettem velük, kértem egy személyes találkozási lehetőséget az irodájukban. Sohasem döntök egyetlen beszállító esetében sem anélkül, hogy nem voltam a központjukban. Egy iroda rengeteget elárul a benne dolgozókról. A személyes egyeztetés során nagyon meggyőző volt mind a helyszín, mind pedig a munkatársak. Kértem egy részletes írásbeli árajánlatot 3 db TASKI® ERGODISC® 165 Egytárcsás gép bérlésére.

Másnap kezemben volt anyag, mehettem a saját főnökömhöz. Aki először nagyon meglepődött, hogy nem az új takarító kollégával érkeztem. Tartottam egy rövid prezentációt az ötletemről (na jó, a feleségem ötletéről) és ebben természetesen bemutattam az ajánlat műszaki tartalmát is. A főnököm megkért, hogy írjam be a böngészőjébe is a javasolt gépet bemutató linket, így megnyitottam neki a https://greenwaykft.hu/berelheto-gepek/vegyes-takaritogepek/egytarcsas weboldalt.

Szeretem benne, hogy nem szokott azonnal dönteni. Most is láttam, hogy komolyan elgondolkodik és kért 1 óra türelmet tőlem. Ebéd után jelezte, hogy zöld jelzést kapok a bérleti konstrukcióra.

A gyakorlati tapasztalatok

2 héttel később megérkeztek a masinák. Pontosan olyanok voltak, mint a weboldalon a fotókon. Narancssárgák, modernek és kifogástalan állapotúak. A takarítóink először bizalmatlanul méregették őket. Olyasmit érezhettek, mint a ludditák a 19. század elején Angliában, amikor meglátták az első textilipari gépeket. Gyorsan tisztáztam a helyzetet: ezek a gépek segíteni fogják a munkájukat, nem pedig elvenni. A Greenway egyik szakembere tartott egy részletes oktatást a használatukról, ezen még a főnököm is részt vett, kifejezetten kíváncsi volt a részletekre.

Aztán elindult a délutáni műszak, már a gépekkel együtt. A nap végén izgatottan ültem le a takarítókkal: na milyen volt? Nagyon lelkesen nyilatkoztak, elmondásuk szerint ez az egész olyan, mint amikor átülnek egy új Tesla volánja mögé a 10 éves német autóból. Tetszett a hasonlat, bár nem éreztem hitelesnek: egyikőjük sem ült még Teslában. Mondjuk én sem.

A raktár padlója pedig csillogott, ragyogóan tiszta volt. Este otthon én csináltam vacsorát, a feleségem értetlenül állt a kényeztetés előtt.