A szem alatti ráncok ellen már fiatalon érdemes tenni!

Régen nem szerettem a teát. Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert azt a ragacsos, ovis, sulis teát imádtam. Semmit nem szerettem, amit a menzán adtak, kivéve ezt a teát. Azt a teát még most is, bármikor meg tudnám inni. De azért sokkal jobban szeretem a finom, erősebb ízű gyümölcsös teákat. Nem is szoktam semmit rakni bele, legfeljebb egy kis édesítőt, de csak azért, mert szerintem az jobban kihozza az ízét a teának. Minden este iszom egy bögrével, és mindig másfélét, de télen csakis “karácsony ízű” teákat szoktam: almás-fahéjas, szilva-fahéj, marcipán és hasonlók. Kis rituálé, hogy megcsinálom a teát, és amíg megiszom, addig olvasgatok az interneten. Legutóbb a szem alatti ráncok témájában olvasgattam, mert így 30 évesen, azt hiszem, kezdenek elmélyülni a kis mimikai ráncaim, amitől nyilván pánikba estem.

De olvastam egy cikket az instantense.hu weboldalon erről. Itt azt írják, hogy bizony, nem ritka, hogy már fiatalon megjelennek itt-ott kis ráncok, aminek igazából egyszerű biológiai oka van: a kollagén termelése a bőrnek egy idő után elkezd csökkenni. Igaz, hogy nem drasztikusan, de már ez is elegendő ahhoz, hogy megmaradjanak a kis mimikai ráncok, és a szemkörnyéki szarkalábak. És persze, genetikai okok is közrejátszanak, és az is, hogy milyen a bőröd állapota, típusa, ilyenek.

De az életmódbeli sajátosságok sem elhanyagolhatóak: ilyen például a dohányzás. Ugye sok méreganyag van a cigarettában, és ezek hatással vannak a bőrre belülről, de a füst sincs éppen jó hatással a ráncok kialakulására. És ebből következik az is, hogy a környezeti hatások is ilyen befolyásoló tényezők. Mindenhonnan azt hallani, hogy az UV sugárzás mennyire káros, és nem csak bőrrákot okozhat, hanem a ráncosodást is elősegíti. A cikkben említést tesznek még a stresszről és a mimikai ráncokról is.

A szem alatti ráncok kialakulásáról szóló cikket végigolvasva legörgettem még az oldal aljára, és tádám, akkor láttam, hogy egy bizonyos terméket is meg lehet vásárolni itt. InstanTense Plus szérum a neve, és kifejezetten szemkörnyéki ráncokra, illetve ödémás szemekre fejlesztették ki, de ugyanígy használható a homlokon, és a száj környékén megjelenő apróbb ráncokra is.

Tudatos vásárlóként, először a vásárlói véleményeket olvastam el, mert azokat is meg lehet nézni a honlapon. Ami nekem egyébként rendkívül szimpatikus, hogy nyíltan vállalják, ki, mit mondott a termékről. És ami még szimpatikusabb, az az, hogy nem csak 5 csillagos értékelések vannak. Ez sajnos ilyen, nem mindenkinek válik be egy termék, de sokan ezt inkább nem szeretik bevallani. Viszont, arra felhívják a figyelmet egy másik blog bejegyzésben, hogy az eredményt nagyban befolyásolja a szérum megfelelő használata: nem mindegy, hogy hogyan történik a felvitel.

Egyébként, ami még nagyon meggyőző volt számomra, hogy ne féljek megrendelni a szérumot, az az, hogy pénzvisszafizetési garanciát vállalnak rá. Ez azt jelenti, hogy ha a tubus kétharmada még megvan, és úgy érzed nem vált be neked, akkor nyugodtan visszaküldheted, és visszafizetik a pénzedet. Azért ilyet valljuk be, nem sokan csinálnak: ha kibontottál, sőt, használtál egy terméket, azt nem szokta senki visszavenni, mert már veszteség lenne. De abból, hogy ilyen garanciát vállalnak rá, igazán látszik, hogy ez tényleg egy remek szérum a szem alatti ráncok eltüntetésére.

Én ezután meg is rendeltem egyből a szérumot, ráadásul épp akciós volt, még 15 ezer forintot sem kellett érte fizetnem. Lehet, hogy elsőre ez túl drágának tűnik, de ha azt vesszük, hogy két hónapig elég, akkor ha mindennap használod, egyáltalán nem sok. Sőt, kifejezetten jutányos áron van, a legtöbb szemránckrémhez képest. Szóval, megrendeltem pénteken, és hétfőn már hozták is. De ha Te hét közben rendeled, akkor szinte tuti, hogy már másnap meg is érkezik hozzád a kis csomag.

Ha kicsit tudatosabb lettem volna, akkor tuti, hogy korábban elkezdem a szem alatti ráncok elleni küzdelmet, de hála ennek a szérumnak, már nem is vagyok annyira kétségbeesve.

szem alatti ráncok