A kedvenc teaházam után most már a kedvenc bioáruházamról is írok

Eljött az idő, hogy megosszam veletek a titkomat. Miután a teákról már nagyon sokat meséltem és pontosan tudjátok, hogy mit és hol szoktam venni, ezért most arra gondoltam, hogy egy hasonló, de mégis más területre nyargalnék. Ez pedig nem más, mint a bio cuccok és étrend-kiegészítők világa. A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online – mondja édesanyám, mikor éppen a szomszédoknak meséli, hogy honnan szoktam rendelni.

Ha teáról lenne szó, azt mondanám, hogy ide és ide menjetek ebbe és ebbe az utcába és ott találjátok majd a kedvenc teakeverékeimet. A legjobb teaházakat szerencsére már sorra felderítettem Budapesten, szóval csak olyat tudok mondani, ami aztán tényleg a top és mindennek a teteje. De nyugodtan adhattok a szavamra más területen is – mondjuk a bio termékeket illetően. Ugyanis vagyok olyan szerencsés, hogy ezen a területen is felfedeztem villámgyorsan azokat a termékeket, amit szerintem érdemes kipróbálni. Aztán persze a legtöbbet ahogy kipróbáltam, úgy egyből be is építettem a mindennapjaimba.

A biocity.hu-nak köszönhetően mindig kedvező áron juthatok hozzá olyan termékekhez, amik nem elég, hogy egészségesek, de még ráadásként garantáltan olyan forrásból is származnak, aminek köszönhetően tutira természetesek. Számomra ez nagyon fontos, ne kérdezzétek miért, egyszerűen valahogy ezt szoktam meg és kész.

Tudjátok, ha egy kicsit hajlandóak vagyunk manapság lépést tartani a jelenkor lehetőségeivel – a konyhában is, akkor bizony nagyon változatosan és egészségesen lehet táplálkozni sok szempontot figyelembe véve. Például, hogy mi a jó a testünknek a különböző genetikai adottságainkhoz, vagy hogy mondjuk mik azok a termények, amik hozzánk közel is megteremnek és nem kell a fél világot átrepülniük, hogy ideérjenek hozzánk, Magyarországra. Emellett pedig egyáltalán nem törvényszerű az sem, hogyha jót és jól akarunk enni, akkor napokat kéne a konyhában töltenünk. A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online – mármint az enyém. Mégpedig azért, mert itt olyan, első osztályú termékek közül válogathatok mindig, amikből egyszerűen és gyorsan tudok bármi finomságot rittyenteni.

Ha például megnézitek a reform élelmiszerek alatti reformkonyha menüpontot, ott nagyon sok olyan finomság alapját lelhetitek meg, amiket én már nem hogy nagy előszeretettel használok, hanem a mindennapokban elengedhetetlennek tartok. Itt aztán tényleg minden van, csak hogy néhányat felsorolják belőle:

  • különféle alapporok, például
    • magyaros krémes paprikás
    • magyaros reggeli/vacsora (tojás nélküli)
    • proteines fasírt (vegán)
    • vadas szósz
    • az elmaradhatatlan protein shake
  • reggeli kása keverékek
    • quinoa chia maggal, vaníliával
    • zabpuding epres-banános/kakaós/vaníliás
    • quinoa fahéjas-almás müzlivel
  • különböző ízesítésű krémpuding porok
    • vaníliás
    • bourbon vaníliás
    • tejbegrízes
    • epres
    • csokis
    • kókuszos.

Szóval remélem, hogy nem sokára már ti is azt mondhatjátok magatokról, hogy A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online – még ha nem is 10 éve, de legalább ha most rákaptok, akkor a következő 10-et már simán végigkísérheti. Szóval szerintem nézzetek körül, hátha megláttok valami szimpatikusat.

Természetesen nem csak ilyen jellegű reform alapporok vannak, hanem sok más termék is. Többek között ott van a számtalan étrend-kiegészítő és vitamin, amik közül szintén szoktam válogatni bőségesen. Attól függően, hogy éppen mire van szükségem, ezt-azt mindig rendelek. De azért a drogériáról is érdemes egy szót ejteni, hiszen nagyon sok olyan terméket is árulnak, ami aztán igazán különleges és naná, hogy természetes alapanyagokból készül. Lehet szó különböző krémekről, szappanokról, háztartási tisztítószerekről vagy akár még kozmetikumokról is. Mindenképpen érdemes tenni egy gyors vizitet ezen a részlegen is, mielőtt leadnátok a rendelést, mert könnyen talál az ember egy kis kedvére való kiegészítőt ezen az oldalon is.

Összességében tehát azt tudom tanácsolni, hogyha nyitottak vagytok az efféle táplálkozásra, vagy mondjuk az egyéb kozmetikai dolgokban szívesen nyitnátok a természetek irányok felé, akkor látogassatok el a biocity.hu online áruházba, ahol a kedvetekre válogathattok a jobbnál-jobb bio és természetes termékek között. A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online – ki tudja, talán nektek is ez lesz az ide illő szlogen pár év múlva!

A Te bioáruházad már 10 éve | Biocity Online