
Sokat kísérletezem a különféle gyógynövények keverékével. A boltban vásárolt teákat is kedvelem, de ha tehetem, magam keverem ki azt, amit megiszom. Ezt szoktam javasolni másoknak is. Persze vannak olyan növények, amiket nehéz beszerezni, mert messze nőnek, és nem igazán forgalmazzák őket nálunk. Ezek esetében én is inkább elmegyek egy-egy speciális teaházba, ami autentikus ízeket kínál.
Egyszer, amikor ellátogattam a kedvenc helyemre, beszélgetésbe elegyedtem az egyik vendéggel, aki szintén egyedül üldögélt ott. Arról beszélgettünk, hogy milyen az élete. Beismerte, hogy azért jött egyedül, mert ki akarta szellőztetni a fejét. Kissé nehéz szakaszon megy most át, és jobb tisztán látni a dolgokat. Azt is mondta, hogy már elkezdett ügyvédi irodát is keresni. Ügyvédi Iroda azért kell, mert már komolyan fontolgatja a válást, és jó volna tudnia, mire számíthat ezután. Elmondta, hogy a dr. Tatár Borisz Ügyvédi Iroda az, aminek a webes felülete a legjobban tetszik neki eddig az irodák közül. Több szakember is dolgozik itt. Még nem döntötte el persze, hogy hozzájuk fog e fordulni, de azért együtt alaposan áttekintettük a weblapjukat ott a teaházban.
Különben is nehéz volt valakinek a válásáról hallani, akit épp csak most ismertem meg. Nem tudtam, hogy is reagáljak, s ő mintha megérezte volna ezt, inkább elterelte magáról a szót, és az ügyvédi irodáról kezdett beszélni.
A vendég egyébként már többet tudott róluk, hiszen egyszer már átnézte a weblapjukat, így pár dolgot elmondott nekem róluk.
Említette, hogy ha cége van valakinek, vagy azt akar alapítani, ott is hasznosak tudnak lenni ezek a szakemberek, ugyanis ez is az egyik szakterületük. Megszívlelendő, hogy profi szakértőket válasszunk, hogy biztos, stabil talajra helyezzük a vállalkozás alapjait. Aki jót akar magának, az válassza őket. Ugyanígy, ha a munkajog témájában kell valakinek segítség, akkor is bizalommal fordulhat hozzájuk, mert munkavállalónak és munkaadónak is tudnak segíteni, ez mindenki közös célja a hatékony munkavégzés érdekében.
Ezeken kívül az ingatlanjog is a szakterületük, így bármilyen változás történik egy ingatlannal, adás, vétel, csere, ajándékozás és hasonlók, akkor ők mellettünk állnak, és támogatnak, hogy mi a következő lépés, merre tovább. Társasházak, telekhatárok, termőföld, tulajdonjog átruházásának ügyében is mind tudnak segíteni. Peres képviseleteknél is ott vannak, és szakszerű támogatást biztosítanak. Ugyanez áll a szerződés jogra. Sőt, még akkor is ki tudnak segíteni, hogyha kártérítésről van szó, vagy balesetről, ami történhet közúton, munkahelyen, óvodában, iskolában, kollégiumban. Műhiba pereknél is állnak bárki rendelkezésére. Ha olyan speciális gondja lenne valakinek, hogy vadkárok érték a mezőgazdaságban vagy az erdőgazdálkodásban, akkor is őhozzájuk érdemes fordulni, mert mindent tudnak, hogy mit kell tenni ilyen esetekben.
Profi hozzáállás jellemzi őket, ez már az internetes felületük alapján is egy biztos állítás. A hirtelen lett barátnőm azt is elmondta, hogy neki is ez a véleménye, és nagyon örül neki, hogy ebben én is megerősítem őt. Látjátok, milyen hasznos tud lenni egy beszélgetés egy idegennel a teaházban? Az új barátnőm egyre biztosabbá vált benne, hogy ők jelentik a tökéletes választást. Abban is biztosak voltunk, hogy a velük történő ügyintézés gyors és diszkrét lesz, továbbá igazán szakmai is. Persze az elmélyült munkához idő is szükséges, de vannak olyan esetek, amik sürgős közbenjárást igényelnek, és ezt lehet jelezni feléjük, mert ilyenkor egyből ők is így fogják kezelni, legalábbis a honlapon található információk ezt közölték.
Miután ezt megtárgyaltuk, együtt élvezhettük a különleges kínai teáinkat. Ezután sokkal jobban esett, hogy beszélgetőtársam is felszabadultan kortyolgathatott. Most, hogy tudta, van egy ügyvédi iroda, amire számíthatott, sokkal inkább képes volt elengedni magát.
Miután megittuk a teáinkat, elindult mindenki a saját dolgára, de megígérte, hogy majd be fog nekem számolni arról, milyen is volt velük az együttműködés. Egészen biztos vagyok benne, hogy pozitív tapasztalatokat fog majd velem megosztani.
Remélem ti is elmentettétek ennek a príma ügyvédi irodának az elérhetőségét, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz szükség egy felkészült és ügyfélközpontú ügyvédre.