Csapatépítés a Balatonon – olvastam a hirdetést a teaházban

Teaházas szeánszaim

Nagyon szeretek teaházba járni. Van valami különlegesen meditatív az ilyen helyekben. És most itt nem feltétlenül és kizárólag arra gondolok, hogy sok helyen lehet már vízipipázni, és attól is el tud lazulni az ember. Hanem valahogy, ahogy az ember belép, kiválasztja a teáját és a babzsákban kényelmesen elhelyezi magát, utána rögtön áthatja valamiféle spirituális béke és nyugalom. Ehhez biztosan hozzájárul az is, hogy ahová én járok, ott mindig lejjebb veszik a lámpafényt, és kellemes illatú füstölőkkel teszik még inkább meditatívvá a helyiségeket. A teák egyébként csodálatosan finomak, és szinte mindenfajta kapható a kínálatban. Én a rooibos teákra esküszöm, ha teaházban vagyok, mindig azt iszom. De jóféle zöld-, fehér-, és fekete teákból sincs hiány szerencsére.

Történt egyszer, hogy épp a szokásos délutáni teázásomra érkeztem a teaházba, amikor egy érdekes hirdetésre lettem figyelmes a falon. Balatoni csapatépítést reklámozott. Hamar megkaptam a teámat, így nem volt időm hosszan elidőzni előtte, de ahogy helyet foglaltam, rákerestem neten a balatoni csapatépítők lehetőségére. A telefonom rögtön ki is dobta a balatonpro.hu/csapatepito-jatekok-programok-trening/ oldalt, nekem pedig nagyon megtetszett, amit itt olvastam. A munkahelyemen ugyanis amúgy is engem bíztak meg a csapatépítő megszervezésével, és kissé bajban voltam, mert nem sok ötletem volt minderre. Ezért ezt a hirdetést valami őrangyalom küldhette elém! Ráadásul a BalatonPRO kínálata kifejezetten jól hangzott. Nagyon változatos programokat kínálnak ugyanis, és szinte minden eshetőségre van egy ötletük. Akik csak néhány fős csapattal érkeznek, ugyanolyan jól érezhetik magukat, mint azok, akik egy több száz fős rendezvény keretén belül veszik igénybe a szolgáltatást.

Vízparti csapatépítő a BalatonPRO szervezésében

De nézzünk is rá, mivel kecsegtet a balatonpro.hu/csapatepito-jatekok-programok-trening/ lehetősége? Először is, mint minden vízi csapatépítő program elmaradhatatlan kelléke, az itteni palettából sem hiányozhat a balatoni vitorlázás. Ez bármilyen korosztályú és érdeklődésű csapatnak nosztalgikus és relaxáló élmény lehet. Ha nagyobb csapatra kell számítani, a BalatonPRO akkor sem rest. Mivel elég nagy hajóflottával rendelkeznek ugyanis, így akár az is megoldható, hogy egyszerre több vitorlásukat állítsák szolgálatba a vízen. De persze a vitorlázás mellett sok más egyéb programot is kínálnak. Így például érdekes lehet kipróbálni a sárkányhajózást is! Ha a csapatépítőnek azon felül, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, fejlesztő célja is van, ez a tevékenység tökéletes választás lehet a csapat részére. A sárkányhajót ugyanis csak akkor lehet hatékonyan irányítani, ha a benne ülők jól megtanulják összehangolni a mozgásukat.

A kevésbé kötött programra váró csapattagoknak ideális lehet egy kötetlen SUP-ozás a Balaton vizén, amelynek a technikája pár perc alatt elsajátítható a parton. És ha már a szárazföldön járunk, ne hagyjuk ki a quad túra lehetőségét sem! Ez azon csapattagoknak is ideális programlehetőség lehet, akik félnek a vízben, vagy nem szívesen merülnek el a Balatonban. De a balatonpro.hu/csapatepito-jatekok-programok-trening/ oldalon azt írják, hogy a parton található hotel rendezvénytermében további indoor csapatépítő program kipróbálására is van lehetőség. Ez utóbbi program akkor is életmentő lehet, ha az időjárás mégsem engedi meg, hogy a vízi programokat kipróbálhassák a kollégák. Mindent összevetve tehát úgy tűnik, a BalatonPRO csapata tényleg minden eshetőségre gondolt. Lehet, hogy most találtam meg a következő csapatépítőnk helyszínét? Ti milyen programokon szoktatok részt venni a céges csapatépítők alkalmával?