Teázós esték kísérője, amit én öntök

Esténként, amikor lecsendesedik a ház, kibontok egy kis adag teát, felteszem a vizet, és leülök a kedvenc sarkomba. Ez az én időm. Egy bögre forró tea, egy könyv, és valami halk fény, ami nem bántja a szememet, csak melegséget ad a szobának.

Sokáig ez a fény hiányzott. A mennyezeti lámpa túl éles volt, az olvasólámpa meg túl rideg. Próbálkoztam boltban vett gyertyákkal, de azok vagy túl erősen illatoztak, vagy gyorsan leégtek, vagy csúnyán kormoztak. Egyik sem illett ahhoz a nyugalomhoz, amit a teázás adott.

A teázás nálam nem csak ital. Inkább egy szertartás. Más-más teát iszom az évszakok szerint, télen fűszereset, nyáron gyümölcsöset, ősszel valami földes, mély ízűt. Minden teának megvan a maga hangulata, és én ehhez kerestem a megfelelő fényt is.

Évek óta gyűjtöm a teákat. Van egy egész polcom tele dobozkákkal, mindegyiken kézzel írt címke. Tudom, melyiket mikor érdemes inni, melyik segít elaludni, melyik ébreszt fel reggel. Ehhez a gondossághoz akartam a fényt is hozzáilleszteni, mert úgy éreztem, a hangulat csak így lesz teljes.

Egy idő után rájöttem, hogy ami a boltban kapható, az ritkán passzol ehhez a finom hangulathoz. Vagy túl tolakodó, vagy túl jellegtelen. Olyasmit akartam, ami az enyém, ami pont olyan, amilyennek elképzelem. Halvány szín, finom fény, semmi felesleges.

Ekkor jött a gondolat, hogy talán nekem magamnak kéne megcsinálnom. Ha a teámat is tudatosan választom, miért ne tudnám a gyertyámat is a magam ízlésére formálni?

Eleinte azt hittem, ez egyszerű lesz. Veszek viaszt, beleteszek egy zsineget, és kész. Aztán ahogy elkezdtem utánaolvasni, kiderült, hogy a gyertyaöntés egy egész kis mesterség. Számít a viasz fajtája, a kanóc vastagsága, a tégely formája, és az is, hogy mennyi illatot vagy színt teszek bele.

Először elbátortalanodtam. Annyi mindent kellett volna tudnom, és sehol nem találtam egyben a választ. Az egyik helyen csak viaszt árultak, a másikon csak kanócot, és sehogy nem állt össze, mi mihez való. Olvastam fórumokat, néztem videókat, de minél többet kerestem, annál zavarosabb lett a kép.

Majdnem feladtam. Arra gondoltam, hogy talán mégis maradok a boltban vett gyertyáknál, és beérem azzal, ami van. Aztán egy este rátaláltam egy oldalra, ahol minden szépen rendszerezve volt, és onnantól minden megváltozott. Végre úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül ezzel a kíváncsisággal.

A megfelelő gyertya alapanyagok beszerzése innentől nem volt többé fejtörés. A pipereporta.hu kínálatában minden a maga kategóriájában szerepelt, érthetően, áttekinthetően. A viaszoknál több mint száz lehetőség közül lehetett választani, és külön szekcióba rendezték a kanócokat, a tégelyeket és a színezőket is.

A viaszoknál sokáig időztem, mert nem is tudtam, hogy ennyiféle létezik. Az egyik keményebb, a másik lágyabb, és mindegyik máshogy veszi fel az illatot meg a színt. Ott, a teásbögrémmel a kezemben görgettem lefelé a listát, és lassan kezdtem érteni, miért nem álltak össze korábban a darabjaim. Nem a kíváncsiság hiányzott, hanem az, hogy egy helyen lássam, mi mihez való.

Itt olvastam el azt is, ami nekem a legfontosabb lett. A folyékony gyertyaszínezőből egy-két csepp elég 100 gramm viaszhoz, és hosszú ideig kitart. A leírás szerint a vízbe nem oldódik, kifejezetten viaszhoz fejlesztették, és árnyalatokat is keverhet belőle az ember. Nekem ez volt a kulcs, mert pontosan azt a halvány, füstös zöldet akartam, ami a teázós sarkomhoz illik. Elképzeltem, ahogy két csepp sötétebbet adok egy világosabbhoz, és pont kijön az az árnyalat, amit a fejemben dédelgettem.

A gyertya alapanyagok választékában még egy ingyenes címketervező programot is találtam a gyertyakészítőknek. Ez nekem külön öröm volt, mert szeretem, ha a kész darabnak szép, rendezett címkéje van. Az oldalon ráadásul oktatóvideók is segítettek, lépésről lépésre megmutatták a folyamatot.

Amikor megérkezett a csomag, egy csendes vasárnap délután nekiláttam. Kiterítettem mindent az asztalra, a viaszt, a kanócot, a tégelyt, a kis üveg színezőt. Felforraltam a vizet egy adag teához, mert úgy éreztem, ez a pillanat is megérdemli a szertartást.

Felolvasztottam a viaszt, és figyeltem, ahogy a tömör darabkák lassan áttetsző folyadékká változnak. Megcsapott a meleg, enyhén édeskés illata, és ez önmagában megnyugtatott. Beállítottam a kanócot a tégely közepébe, ahogy az oktatóvideóban láttam, és egy fapálcikával rögzítettem, hogy ne dőljön el. Aztán óvatosan, cseppenként kevertem hozzá a zöld színezőt, és néztem, ahogy a halvány árnyalat szétterül a forró viaszban. Vártam, hogy megdermedjen, és közben kortyolgattam a teámat. Az volt a legszebb, hogy a két folyamat egyszerre zajlott: a tea kihűlt a bögrémben, a gyertya pedig megszilárdult az asztalon.

Az első darab nem lett tökéletes. A kanóc kicsit elcsúszott, a felszíne egyenetlen maradt, és a szín is foltosabb volt a kelleténél. Nem keseredtem el, csak újrakezdtem. A második már jobb volt, egyenletesebb. A harmadik pedig pontosan olyan, amilyennek megálmodtam. Halvány zöld, finom fényű, kormozás nélkül égő.

Aznap este meggyújtottam, kibontottam egy adag zöld teát, és leültem a sarokba. A fény pont olyan volt, amilyenre vágytam. Lágy, meleg, csendes. A láng finoman lobogott, és zöldes árnyalatot vetett a falra. Akkor éreztem először, hogy összeállt a kép, hogy a tea és a fény végre egy nyelvet beszél.

A pipereporta.hu nélkül valószínűleg sosem jutok el idáig. Magamtól nem tudtam volna, mi kell egy jól égő, biztonságos gyertyához, és hogy melyik viasz mihez való. Az oldal nemcsak az anyagot adta meg, hanem a tudást is, ami a kezdéshez kellett.

Most már mindig van itthon néhány öntött gyertyám a polcon. Megoldotta a régi gondot: nem kell beérnem azzal, amit a boltban találok. Pontosan olyan fényt teremtek magamnak, amilyet a teázós esték megkívánnak. Más színt készítek télre, mást nyárra, ahogy a teáimat is váltogatom.

Az is sokat számít, hogy tudom, mi van a gyertyában. Nincs benne semmi, amit ne tettem volna bele tudatosan. A fény tiszta, az illat finom, és pont annyi belőle, amennyit szeretek. Ez a kontroll, ez a tudatosság ugyanaz, amit a teáimnál is megszoktam.

Az ajándékozás is megváltozott. A barátnőm, akivel sokat teázunk együtt, a múltkor sírva fakadt, amikor egy saját készítésű gyertyát adtam neki. Mondta, hogy ennél személyesebb dolgot rég kapott.

Néha eszembe jut, milyen sokáig kerestem ezt a fényt. Mennyi boltban vett gyertyát próbáltam ki, mire rájöttem, hogy magamnak kell elkészítenem. Most már természetes, hogy a tea mellé a saját gyertyám világít.

Az esti szertartásom teljes lett. A bögre tea, a könyv, és az a halvány zöld fény, ami csak az enyém. Ahogy a tea minden korttyal megnyugtat, úgy simítja el a gyertya fénye a nap fáradtságát. Ennél többet nem is kérhetnék egy csendes estétől.