Napelem inverterekről beszélgettünk a teaházban

Teaház nélkül elképzelni sem tudom az életet

Ha ki kellene választanom egyvalamit az életemből, ami nélkül nem tudnék élni, azok a tea délutánok lennének. Egyszerűen imádok teaházba járni a barátaimmal! Annyira lelazít és megnyugtat, utána minden témát sokkal nyugodtabban és kellemesebben fel tudunk dolgozni együtt. Mindig van miről beszélnünk, még sosem volt olyan alkalom, hogy esetleg elfogytak volna a szavak köztünk. Persze ehhez a teaház varázslatos atmoszférája is hozzájárul. Valamiért ahogy belépek, már érzem, hogy megnyugszom. Lehet, hogy a füstölők illata és a meditatív zene is elősegíti mindezt, nem tudom. Mindenesetre nagyon hálás vagyok annak, aki a teaházak ötletét megalapozta itthon, én biztosan nem tudnék kihagyni egy ilyen délutánt sem!

Napelem inverterekről beszélgettünk a teaházban a legutóbb

Épp egy ilyen teaházas beszélgetés alkalmával terelődött a szó valahogy a napelemes rendszerekre. A baráti társaság egyik tagja ugyanis azon törte a fejét, hogy ő maga is belevág a napelem telepítésbe. Egy nagyon érdekes témáról, a napelem inverterek kérdéséről számolt be nekünk. Amikor értetlenkedve néztünk rá a kifejezés hallatán, megmutatta gyorsan a napelempalyazatok.hu oldalt, ahol részletesen lehet olvasni ebben a témában. Ő is innen gyűjtötte össze a legfontosabb infókat, mondta. De a kedvünkért gyorsan meg is magyarázta, mi fán teremnek a napelem inverterek. Ezek tulajdonképpen a motorjai a napelemes rendszereknek, nélkülük a rendszer teljesen haszontalan. A napelemek ugyanis egyenáramként tudják hasznosítani a napsugarakból érkező energiát. Igen ám, csak hogy a háztartásban viszont váltakozóáramot használunk.

Ezért is van szükség a napelem inverterekre, hogy a napelemek által kinyert egyenáramot az otthon is használatos váltakozó árammá alakítsák. Mint ahogyan azonban a napelemes rendszer telepítésekor is érdemes átgondolni, itt sem mindegy a méret. Mekkora napelem inverterek lennének képesek ellátni a fent leírt tevékenységet az otthonunkban? A napelempalyazatok.hu oldal szerencsére ehhez is ad egy kis kapaszkodót. A leírásukból kiderül ugyanis, hogy egy jól kalibrált napelemes rendszer általában több áramot termel, mint amire szükségünk van. Körülbelül 20% az a különbség, amit nem használnak el a háztartások. Így aztán a napelem inverterekkel kapcsolatban nyugodtan tervezhetünk egy picit alább. A napelempalyazatok.hu még példát is hoz erre: ha egy háztartás éves teljesítménye 4500 kW körül mozog, akkor elegendő egy 3,5-4 kW skálán mozgó teljesítménnyel rendelkező napelem inverterben gondolkodni.

Persze a napelem inverterek terén is nagyon fontos az előretervezés. Erre az ismerősünk is felhívta a figyelmünket a teaházban. De úgy látom, a napelempalyazatok.hu-n is olvashattok erről egy-két jótanácsot. Ha ugyanis bővíteni szeretné valaki később a hálózatot, akkor nem árt a napelem inverterek teljesítményére is gondolni, és már az elején egy nagyobb teljesítményű invertert beszereltetni a rendszerhez. Megmondom őszintén, engem lenyűgöz ez a téma, és kedvet kaptam hozzá, hogy én is befektessek egy napelemes rendszer telepítésébe! Kíváncsiságból ki is töltöttem a napelempalyazatok.hu oldal alján található árajánlatkérő felületet. Ha titeket is érdekel, mennyibe kerülne a rendszer telepítése, bátran keressétek fel őket, az egész csak pár kattintás!